Ma 2010. szeptember 9 van. Boldog névnapot Ádám, Péter.
ÖKÖR 2010
2010. február 5.
Beszámoló az ÖKÖR 2010-es rendezvénysorozatáról
Az ÖKÖR (Öntevékeny Körök Összbemutatkozó Rendezvénye) idén megújulva, új hagyományokat bevezetve mutatkozott be az egyetemi hallgatóságnak Február 1-3 között.
Hétfőn egy laza stílusú bemutatkozó keretében ismerhették meg a csapatokat, szervezeteket az érdeklődők a DC-ben.
Ha kedd, akkor sportnap. A Városi Stadion adott otthont az sporttal foglalkozó öntevékeny csoportoknak. A teljeség igény nélkül a résztvevő sportágak, judo, falmászás, kendo, ördög botosok, amerikai football. Csapatunk kisebb bemutatóval, játékokkal készült a nézőknek, amelybe bevontuk Őket is. Nagy sikert arattunk az "oklahoma" nevű játékkal, melyben két játékos egy szűk "folyosón küzd meg".
A harmadik, befejező napon egy iszogatós túrázással készültek a szervezők, melynek keretein belül egy meghatározott útvonalon végighaladva a résztvevők iszogatás közben ismerkedhetnek meg a csoportokkal, miközben egy tesztet töltenek ki a csoportok előre feltett kérdéseivel.
A rendezvény idén nagyobb figyelmet kapott a szervezők szerint, de "elemzésük" szerint még van mit csiszolni rajta! :)
Utólag is szeretnénk megköszönni a Kedves Szurkolóknak a részvételt!